Clara Voce Vegyeskar

2006.02.12.

Honlap
Clara Voce Vegyeskar
Fényképgyűjtemény
Visszajelzés

 

Üdvözöljük!

Engedje meg, hogy bemutassuk vegyeskarunkat, néhány mondatban.

A Polgárdi Vegyeskar az 1950-es években alakult, utódaként az előtte sikeresen működő Polgárdi Férfikari Dalárdának. 1961-től kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan de folyamatosan a kor szellemével együtt fejlődött. Az 1970-es években adta első minősítő hangversenyét, ahol ezüst fokozatot ért el. Azóta számos kórusverseny, fesztivál, köztük a kapuvári, celldömölki, siófoki, siklósi, kaposvári, sárbogárdi vegyeskari találkozók, Bárdos Lajos, Kodály Zoltán, Bartók Béla emlékére rendezett kórusversenyek rendszeres vendége. Az 1980-as években, az akkori karnagy, Kiss József  vezetésével - elnyerte az " Aranykoszorú Diplomával" megtisztelő minősítést. A kórus jelenlegi összeállításban 1993 óta működik a 2000. őszén bejegyzett Clara Voce Vegyeskar Egyesület néven, színesebbé téve, nem csak a városuk, de a régió ünnepségeit, életét is. Az újjáalakult kórus tagjai főként Polgárdi fiataljai, főiskolásai, de többen jöttek a környező településekről is. Külön örvendetes és tisztelet érdemlő, hogy a régi (1960-as évek beli) kórus több tagja a mai napig rendszeres résztvevője a kóruséletnek.

A kórus állandó fellépő a város rendezvényein, ünnepségein illetve a régió településeinek ( pl. Kisláng, Lepsény, Tác, Dég, Mezőszilas, Enying, Sárbogárd, Jenő, Balatonfőkajár) hangversenyein, köztük különböző jótékonysági céllal szervezett programokban is. Széles repertoárunkban főként magyar( pl. Kodály, Bartók, Bárdos,  Csenki, Vajda, Deák-Bárdos) zeneszerzők egyházi és világi témájú kórusművei népdalfeldolgozásai szerepelnek, de előszeretettel adunk elő a zenetörténet korszakainak nagy mestereinek pl. Bach, Handel, Bruckner, Debussy, Rachmanyinov) kiemelkedő alkotásaiból is.

1998. júniusában rendezett minősítő hangversenyén a KÓTA ( Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége ) szakmai zsűrije a megyében is ritka "Hangversenykórus" minősítést adományozta a vegyeskarnak. 2000. március 15.-én a Fejár Megyei Önkormányzat a fiatalok előtt tett példamutató munkásságáért Vörösmarty díjjal, Polgárdi Város Képviselőtestülete pedig a megtisztelő "Pro Urbe" ( a városért ) kitüntetéssel ismerte el a kórus tevékenységét. 2000. decemberében  megrendezett Kodály Zoltán II. Magyar Kórusversenyen, a vegyeskarok kategóriában a negyedik helyen végzett megelőzve nagymúltú kórusokat is. A Clara Voce Vegyeskar közreműködője a 2001. augusztusában Ütő Endre rendezésében, a nádasdladányi Nádasdy kastély színpadán bemutatásra kerülő Kodály: Háry János című Daljátéknak.    

Honlap | Clara Voce Vegyeskar | Fényképgyűjtemény | Visszajelzés

Utoljára frissítve: 2006.02.12.